Az új Auchan Go tereprendezési munkálatai már elkezdődtek Újbudán, a Bikás park szomszédságában. Az okos értékesítési pont lényege, hogy a vásárló mobilapplikáció segítségével bármikor be tud menni az üzletbe, vásárolhat, fizethet és távozhat. Ez egy olyan kereskedelmi megoldás, ami Nyugat-Európában és a Tengerentúlon már egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen 0/24 órában kínál egyszerű és gyors vásárlási lehetőséget. A széleskörű vásárlási megoldás hazánkban jól jöhet olyan településeken is, ahol a kisbolt megszűnésével nincs mód helyben vásárolni.
A személyzet nélküli bolt egy AI alapú kamerarendszerrel és súlyérzékelő polcrendszerrel működik majd. OkAuchan applikációval lehet belépni az üzletbe, és az applikáción keresztül lehet az egész vásárlást intézni.
Korhatárhoz kötött árucikkeket, mint például az alkohol, nem árulnak majd, elsősorban gyerekeknek szánt harapnivalót, kekszeket és frissítőket kínálnak, a sportolóknak izotóniás italokat és energiaszeleteket, a közelben lakóknak pedig alapvető élelmiszereket.
„Az új formátum az Auchan Magyarország számára is egy pilot, amit majd több helyszínen is ki akarunk próbálni. Ezzel a megoldással az Auchan lesz Magyarországon az egyedüli kereskedelmi lánc, aminek egyszerre lesz a legkisebb (18 nm) és legnagyobb (Dunakeszi Auchan 15000 nm) értékesítési pontja az országban. Ez is mutatja, hogy minden vásárlási helyzetre kínálunk megoldást, nyitottak vagyunk az innovatív és vásárlói értéket adó, új formátumokra és igyekszünk minden igényt kiszolgálni. A koncepció második lépésében e-com átvételi ponttal is tervezzük bővíteni az új üzletünket a többcsatornás modell értelmében” – mondta el Nagy Attila, az Auchan Magyarország értékesítési igazgatója.
Az okos értékesítési pont a XI. kerületi Bártfai utca és Vahot utca sarkán fog állni Újbudán. A tereprendezés már elkezdődött, és a vállalat a bolt felállításán kívül a közvetlen környezetébe fákat és cserjéket is ültet, továbbá felújítja a járdaburkolatot. A kocsikat szikladarabok kihelyezésével igyekeznek távoltartani a természetes környezettől, amibe egyébként a bolt is beleillik fahatású borításával, amit növényekkel futtatnak be. A zöldítést márciusban fogják elvégezni, amikor már engedi az időjárás.