Posted inHírek / Vállalkozás

Fellélegezhetnek a kisvállalkozók, emelkedik az ÁFA mentesség határa

vállalkozó

Nagy Márton gazdasági miniszter Facebook oldalán jelentette be, hogy az alanyi ÁFA mentesség határa 2025-ben 12-ről 18 millióra emelkedik.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a minimálbér-kutatása keretében tavaly novemberben már javasolta az alanyi áfamentesség értékhatárának az emelését, és valóban ideje is volt. A KATA eltörlésével a kisvállalkozók jelentős részének 2-3 szorosára emelkedett a fizetendő adó mennyisége, miközben az ÁFA mentesség határa változatlan maradt. A jelentős többletköltségek mellett is ugyanaz – vagyis havi átlagosan 1 milló forint volt az az összeg, amit meg tudtak keresni, ha ÁFA-mentesen az általányadózást választották. Ráadásul ez, a mintegy 100-150 ezer kisvállalkozóból álló réteg sorra kimarad a KKV-ket támogató pályázatok kedvezményezetti köréből. Magyarul csak magukra és arra a bevételre számíthatnak, amit maguknak megkeresnek. Most ez az összeg emelkedett évi 18 millió forintra, vagyis havi 1,5 milliót tudnak ebben a formában megkeresni.

Az, hogy ebből mennyi marad ténylegesen nála az jelentős mértékben függ a költségektől. Ami az adóterheket illeti másáfél milliós havi bevételnél az a következőképen alakul egy szellemi szabadfoglalkozású általányadózó és ÁFA mentes freelancer esetében:

Bevétel (Ft) SZJA TB Szocho Nettó összeg (Ft)
1 500 000 Ft 145 200 Ft 53 798 Ft 42 530 Ft 1 258 472 Ft

Az 1 500 000 forintos bevételből az adók után 1 258 472 marad a zsebében. Ebből még persze lejön a helyenként eltérő mértékű iparűzési adó, és minden olyan költség, mely a vállalkozás fenntartásához (pl: könyvelő, szoftverek, eszközök, telefon-, és internet számla, hirdetés). Mindenesetre legalább adott az esély arra, hogy aki nap mint nap vállalkozóként vásárra viszi a bőrét legalább ténylegesen 7 számjegyű összeget keressen.

Orbán is megerősítette az ÁFA-mentesség határának emelését

A bejelentést a miniszterelnök is megerősítette Facebook-oldalán. „Aki többet vállal, azt Magyaroszág is támogatni fogja” – emelte ki a videóban: