Anguilla a Karib-térségben található, alig több mint 15 ezer fős lakossággal. Brit fennhatóság alatt áll, és semmi nem utalt arra, hogy valaha szóba kerül majd a techszektorban. Egészen addig, míg az internet elterjedésének hajnalán, a ’90-es évek elején nem kezdődött meg a domainvégződések kiosztása.
A legfelső szintű domainek (TLD-k) két nagy csoportra oszthatók: általános (gTLD – mint a .com, .org, .net) és országkód szerinti (ccTLD – mint a .de, .fr, .hu). Az országkódokat az ISO 3166-1 szabvány alapján rendelték hozzá a különböző országokhoz, és az Internet Assigned Numbers Authority (IANA) volt az a szervezet, amely a kiosztást koordinálta.
Így esett, hogy Anguillának a „.ai” végződés jutott 1995-ben – ekkor került be hivatalosan az internetes infrastruktúrába, és az ország neve alatt kezdték kezelni. Akkoriban ez még csak egy adminisztratív lépésnek tűnt, hiszen az internet használat még gyerekcipőben járt, különösen egy apró karibi szigeten.
A mesterséges intelligencia robbanása
Az elmúlt 5-6 évben a mesterséges intelligencia az egyik legforróbb technológiai trenddé vált. Chatbotok, képfelismerés, nyelvi modellek, önvezető autók – mindegyik mögött ott van az AI. És mivel a branding és a domainválasztás kulcsfontosságú lett, a techcégek elkezdtek sorra „.ai” végződésű domaineket regisztrálni.
Anguilla hirtelen a globális figyelem középpontjába került. A .ai domain nemcsak trendi, hanem tökéletesen illeszkedik a startup világ igényeihez: rövid, megjegyezhető és erős asszociációt kelt a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Olyannyira, hogy ma már a legismertebb AI-vállalkozások közül sokan ezt a végződést használják.
A kis sziget nagy lehetősége
A domainregisztrációk rohamos növekedése szinte azonnal kézzelfogható hasznot hozott Anguillának. A sziget kormánya és gazdasága ugyanis részesedik minden egyes regisztrációs díjból. A regisztrációk ára évi 100 dollár körül mozog, és 2023-ra a .ai domainek eladásából származó bevétel meghaladta a 3 millió dollárt évente – ez nem kis összeg egy ekkora gazdaság számára.
A keresletet mi sem mutatja jobban, mint hogy 2023-ban a .ai domain regisztrációk száma átlépte a 200 ezret, és a trend továbbra is növekvő. A sziget kormányzata ennek megfelelően modernizálta az adminisztratív rendszert, és nyitott az új partnerek, regisztrátorok felé.
A leggyakoribb regisztrálók közé techcégek, mesterséges intelligencia-alapú startupok és befektetők tartoznak. Egy jól megválasztott domain ugyanis nemcsak online jelenlétet ad, hanem bizalmat is ébreszt. A .ai végződés önmagában üzenet: „mi az AI területén mozgunk, értünk hozzá, számolj velünk.”
De a branding mellett gyakran pusztán a keresőoptimalizálás is szerepet játszik. A Google szemében nem számít különlegesen kezelendőnek egy .ai domain, de a felhasználók szemében egyértelműen vonzóbb, ha egy AI-megoldásokat kínáló oldal ilyen kiterjesztéssel fut.
A mesterséges intelligencia fejlődése még messze nem ért a csúcsára, így minden jel arra mutat, hogy a .ai domain népszerűsége tovább fog nőni. Míg más országkódok gyakran stagnálnak vagy feledésbe merülnek, Anguilla „digitális aranya” még csak most kezdi beérni valódi értékét.
A .tv végződést például Tuvalu kapta, és éveken át hatalmas hasznot hozott a televíziós és streaming piacok miatt. A bevételekből jelentős infrastrukturális fejlesztéseket tudtak finanszírozni, a GDP egy része is ebből származott. Az utóbbi években azonban a .tv iránti érdeklődés fokozatosan csökken, mivel a tartalomfogyasztási szokások és platformok is átalakulnak.
Egyes elemzők szerint a következő 5–10 évben akár a .com-mal vetekedő presztízsűvé is válhat az AI-szektorban. Ez persze Anguillának hatalmas lehetőség, de felelősség is: az infrastruktúrát, a szolgáltatást és a szabályozást is folyamatosan fejleszteni kell, hogy ki tudják szolgálni a globális igényeket.
Fotó: Roy Googin, CC BY 3.0, via Wikimedia Commons