Posted inGazdaság

Teljesen érthetetlen statisztikával jelentkezett a nemzetgazdasági miniszter – videó

Magyarország kiugróan teljesített egy teljesen érthetetlen gazdasági mutatóban, Norvégia pedig leszakadóban:

Az új mutató: Háztartások rendelkezésre álló jövedelmének reálértéke

„(…) érdemes azt kiemelni, hogy a bruttó átlagkereset a 2010-es 202 500 forintról 2024 első tíz hónapjára 213 százalékkal, 633 900 forintra emelkedett. Éves alapon a bruttó átlagkereset 13,6 százalékkal, a bruttó átlagkereset reálértéke 9,7 százalékkal emelkedett 2024 első 10 hónapjában. A tárca adatai szerint a háztartások bruttó rendelkezésre álló jövedelmének reálértéke 21,4 százalékkal emelkedett Magyarországon 2019 vége és 2024 második negyedéve között, ami a legnagyobb mértékű bővülés az OECD tagországai között. – írja az Index.

Ez nagyon összetett mutató, a fogyasztás alatt például a háztartások által fizetett fogyasztás mellett a kormányzat által nyújtott természetbeni juttatásokat (oktatás, egészségügy, stb.) is beleértjük többek között. Majd az így vett fogyasztást váltjuk át egy képzeletbeli valutára az azonos vásárlóerő-paritás érdekében, és vetítjük rá az adott ország népességére. – magyarázza a Minisztérium hivatkozott reakciója. Mindhiába.

Ugyanez a kommüniké egyébként 369 százalékos növekedésről beszél 2010-hez képest, már ami a háztartások pénzügyi vagyonát illeti. Egyéb adatokat is felsorol, ami alapján teljesen nyilvánvaló, hogy mennyire szárnyal a magyar gazdaság.

Az adatok feldolgozásának egyik lehetséges magyarázatát az alábbi videó remekül összefoglalja: